Rosenborg BK
(UEFA-koefficient, 12,850)
1917-ben 12 fiatal megalapította Sportsklubben Odd néven a csapatot, az Odd névvel tisztelegvén, az akkor már sikeres csapatként számon tartott Odds BK előtt. Sokáig amatőr szinten működő egyesület 1926-ban csatlakozott a szövetséghez, de mivel a szövetség nem engedte őket is Odd névvel indulni, így névváltoztatásra kényszerültek, megkapták a mai napig használt Rosenbort Ballklub nevet. Sokáig alacsonyabb osztályban játszottak, 60-as években jött az áttörés. Előbb csak kupa győzelmekkel, de 1967-ben már bajnoki címet ünnepelhettek, majd a következőt 1969-ben. Mikor 71-ben újra elhódították a bajnoki címet, nem is sejtették, hogy szűk esztendők következnek, olyannyira, hogy az 1977-es idényben egyetlen meccset nyertek, utolsóként kiestek az első osztályból. Következőszezonban visszakerült, de az újabb bajnoki címre egészen 1985-ig várni kellett, 1988-ban ismét bajnokok lettek. A 90-es években aztán beindult a henger 9 bajnoki cím, 2000-es években 8. De ismét jött kis megtorpanás. 2010 után, „csak” 2015-ben sikerült elhódítani a trófeát.
18 millióval a legértékesebb keretük 9 légióst foglalkoztat, többnyire ők is skandináv területről jöttek. Legértékesebb játékosuk a 28 éves dán csapatkapitány, Mike Jensen 1,8 millió. 9 játékos éri el a milliós összeget, abból 7 norvég, ebből is látszik inkább hazaiakra épül a csapat.
2011/12 BL selejtező 2. kör kiemelt
Breiöablik (izlandi) 5-0, 0-2
A 3. körben is kiemelt volt
Viktoria Plzen (cseh) 0-1, 2-3
Az EL rájátszásában is kiemelt
AEK Lárnakasz (ciprus) 0-0, 1-2
2012/13 EL selejtező, 1. kör és kiemelt
Crusaders (észak-ír) 3-0, 1-0
A selejtező második körében is kiemelt volt
Ordabaszi (kazah) 2-2, 2-1
A 3. körben szintén kiemelt
Servette (svájci) 1-1, 0-0 idegenben lőtt góllal tovább ment
Rájátszásban is kiemeltként várta a sorsolást
Legia Warszawa (lengyel) 1-1, 2-1
A csoportbeosztást a 3. kalapból várta
Metaliszt Harkiv (ukrán) 1-2, 1-3
Leverkusen (német) 0-1, 0-1
Rapid Wien (osztrák) 3-2, 2-1
Csoport 3. lett és kiesett
2013/14 13 EL selejtező, 1. kör és kiemelt
Crusaders (észak-ír) 2-1, 7-2
A 2. körben is a kiemelt csapatok táborát erősítette
St. Johnstone (skót) 0-1, 1-1
2014/15 EL selejtező, 1. kör ismét kiemelt
FK Jelgava (lett) 4-0, 3-0
A 2. körben kiemelt
Sligo Rovers (ír) 1-2, 3-1
A 3. körben kiemeltként
Karabükspor (török) 0-0, 1-1 idegenben lőtt góllal kiesett
2015/16 EL 1. körben kiemelt
Vikingur Gota (feröer) 2-0, 0-0
A 2. körben is kiemelt
KR (izlandi) 1-0, 3-0
A 3. kör kiemeltje volt
Debrecen (magyar) 3-2, 3-1
A rájátszásban éppen, hogy lemaradt a kiemelésről
Steaua Bukaresti (román) 3-0, 0-1
Negyedik kalapos volt a csoportbeosztáson
Lazio (olasz) 0-2, 1-3
AS Saint-Étienne (francia) 1-1, 2-2
Dnyipro (ukrán) 0-1, 0-3
Csoport utolsó lett
Az elmúlt 5 év mérlege:
2011/12: 6 meccs 1 győzelem 1 döntetlen 4 vereség 10- 8 gól
2012/13: 14 meccs 6 győzelem 4 döntetlen 4 vereség 19-16 gól
2013/14: 4 meccs 2 győzelem 1 döntetlen 1 vereség 10- 5 gól
2014/15: 6 meccs 3 győzelem 2 döntetlen 1 vereség 12- 4 gól
2015/16: 14 meccs 6 győzelem 3 döntetlen 5 vereség 19-16 gól
Összesen 44 meccs 18 győzelem 11 döntetlen 15 vereség 70-49 gól