Sheriff Tiraspol
(UEFA-koefficient, 10.575)
Nincs túl veretes múltja az éppen, hogy nagykorú moldáv bajnoknak. 1997-ben alakult triaspoli csapatot a Sheriff nevű kőolaj kitermeléssel foglalkozó vállalat hozta létre. Gyorsan a sikerek útjára lépett a csapat, mert 2001-ben megnyerte az első bajnoki címér, leszorítva a trónról az eddig szinte egyeduralkodó Zimbru Chisinau, akik az addigi 9 bajnokságból 8-at megnyertek. A következő években nem is termett sok babér másnak, 10 bajnoki elsőségig meg sem álltak. 2011-ben jött egy kisiklás, de ezután újabb 3 győzelem, 15-ben a Milsami 5-ik csapatként ismét leszorította a trónról őket, hogy idén visszavegyék a bajnoki címet, bajnoki döntőben a Daciat verték.
Játékos keretük a magyar élcsapatok szintjén áll körülbelül, becsült értéke kicsivel több mint 9 millió euró. A csapat több mint a felét idegenlégiósok alkotják. Érdemes megemlíteni a 27 éves Danijel Subotic-et, aki megjárta többek között Angliát, Belgiumot és több keleti csapatot, a svájci utánpótlás válogatott csatár értéke 1,1 millió. Akit érdemes még megemlíteni, a bosnyák válogatott Mateo Susic, akit a Kolozsvárból igazoltak és 900 ezer az értéke. És a ghánai Seidu Yahaya, aki megjárta at AEK Athént, majd román kupagyőztesként érkezett az Astra Giurgiu csapatától, becsült értéke 850 ezer euró.
2011/12 EL 2. selejtezőkör kiemelt
Zeljeznicar (bosnyák) 0-1, 0-0
2012/13 BL 2. kör, kiemelt
Ulisz (örmény) 1-0, 1-0
A 3. körben a nem kiemeltek legerősebbje volt
Dinamo Zagreb (horvát) 0-1, 0-4
EL rájátszás, nem kiemelt
Marseille (francia) 1-2, 0-0
2013/14 BL 2. körben kiemelt
Sutjeska Niksic (montenegrói) 1-1, 5-0
A 3.körben ismét a legerősebb nem kiemeltként
Dinamo Zagreb (horvát) 0-1, 0-3
EL rájátszás, kiemelt volt
Vojvodina 1-1, 2-1
A csoportbeosztást a 3. kalapból várta
Tottenham (angol) 0-2, 1-2
Anzsi Mahacskala (orosz) 0-0, 1-1
Tromsö (norvég) 2-0, 1-1
Csoportból a 3. helyen esett ki
2014/15 BL 2. kör, kiemelt
Sutjeska Niksic (montenegrói) 2-0, 3-0
A 3. körben éppen, hogy kiemelt
Slovan Bratislava (szlovák) 1-2, 0-0
EL rájátszásban kiemelt
Rijeka (horvát) 0-1, 0-3
2015/16 EL 1. kör, kiemelt
Odd (norvég) 0-3, 0-0
Az elmúlt 5 év mérlege:
2011/12: 2 meccs 0 győzelem 1 döntetlen 1 vereség 0- 1 gól
2012/13: 6 meccs 2 győzelem 1 döntetlen 3 vereség 3- 7 gól
2013/14: 12 meccs 3 győzelem 5 döntetlen 4 vereség 14-13 gól
2014/15: 6 meccs 2 győzelem 1 döntetlen 3 vereség 6- 6 gól
2015/16: 2 meccs 0 győzelem 1 döntetlen 1 vereség 0- 3 gól
Összesen 28 meccs 7 győzelem 9 döntetlen 12 vereség 23-30 gól